Meseválasztási segédlet a 4 évszak és a 12 állatövi jegy ismeretében

Meseválasztási segédlet a 4 évszak és a 12 állatövi jegy ismeretében

Ahhoz, hogy eligazodjunk a világban jó tudni, hogy miben vagyunk épp benne, milyen önmegvalósításunk közege. A természetben kb. 30 naponta más és más hatások, erők érvényesülnek. Mi, emberek is érezzük ezeket a hatásokat. 30 naponta újba lépünk, más törvények hatnak. Ebből a kb. harmincasságból 12 van egy évben. Ezek az asztrológiai jegyek. Az évkörben éppen időszerű csillagjegy minőségével ha megismerkedünk, akkor a természet ritmusának megfelelő mesét megtalálhatjuk, s ezzel tápláljuk lelkünket.

 

TAVASZ

A tavaszi mesék a kikeletről, a természet szépségéről, a szerelemről szólnak. Valamint az érlelés és érlelődés lesznek témáink, ami nemes vetélkedés útján is megtörténhetik.

 

KOS: márc. 21–ápr. 20.: a tavaszi napéjegyenlőséggel indul ez a hónap. A fény legyőzi a sötétséget, az esztendő fényes felébe értünk. A növények nagy erővel bújnak ki a földből, a rügyek pattannak. Az állatvilágban nagy a pezsgés, udvarolási időszak veszi kezdetét, s hazatérnek a vándormadarak. Az ember vágyik a szabadba, kitárulkozni testileg és lelkileg egyaránt. Tisztítja környezetét (húsvéti nagytakarítás) és testét egyaránt (tavaszi böjt). Megújul, újjáéled minden, ami él!

Az emberi test zodiákus belül a KOS minőséghez a FEJ tartozik. Nemhiába, hogy faltörő kosokat használtak a középkori várostromoknál (és pl. nem faltörő nyuszit).
A forrófejű jelző is sokakat illethet ebben az időszakban. A világunkat felépítő négy szent elem közül a TŰZ ELEM-hez tartozik a Kos.

Keleten a KOS minőség neve KUTYA. Bizony, hűségesen visszatér a tavasz hozzánk minden esztendőben. 🙂

A Kos időszak holdházai: KUTYA, FARKAS és GRIFF. Mindannyian erős, hirtelenségükről elhíresült állatok. A kutyáról már szóltunk. A farkas a szabad, természetes élet és erő megjelenítője. A griff pedig az alvilágból a felvilágba emeli a hőst.

 

BIKA: ápr. 21.–máj. 20.: A nász és a szerelem időszaka ez embernél, állatnál, s növénynél egyaránt.
Egyre többet süt a nap, a meleg és a fény hatására a növények gyors fejlődésbe kezdenek. Sok a virág és a zöld levél. A méhek segítenek a beporzásban, az állatok nászt ülnek, az embert lángoló, lobogó, felmelegítő érzelmek lepik el. Élvezzük a korai gyümölcsök ízét, a napsütést, a fák kivárgzását. Kiszabadultunk a tél fogságából. Szép a világ! 🙂

Az emberi test zodiákus belül a BIKA minőséghez a NYAK tartozik. Bizony nyakasok tudunk ilyenkor lenni, ha a jóból kimozdítana valami vagy valaki. Ragaszkodunk az élvezkedéshez, a földi örömök megéléséhez. A teremtett világot felépítő négy szent elem közül mindezekért a FÖLD ELEM-hez tartozik ez a hónap. Kissé földhözragadtak vagyunk most mi mind.

Keleten a BIKA minőség neve DISZNÓ. Disznólkodik ilyenkor minden, mi él. Evés, ivás és a harmadik ikes ige ideje érkezett.
Holdház-szempontból a GALAMB is jelölőállata ennek az időszaknak. Ráadásul a hónapban otthon lévő bolygó a Vénusz, s Vénusz-Aphrodité istennő szent madara éppen a galamb, aki mesékben sokszor segíti a hőst.

 

IKREK: máj. 21.–jún. 20.: Szárbaszökkennek a növények és az ember kedve.
Minden, ami él törekszik felfelé, nyüzsög, s vetélkedik egymással. Ez a versengés akkor válik emberhez méltóvá, amikor egymásért és nem egymás ellen történik. Tehát azért birkózom veled, hogy te is én én is JOBB birkózó lehessek.

Az emberi test zodiákus belül a IKREK minőséghez a vállak, karok, kezek és ujjak tartoznak. Bizony tevékenyek vagyunk ebben a hónapban nagyon, minden érdekel bennünket, mindent megvizsgálunk, amihez csak hozzáférhetünk. Nem csodálkozunk, ugye, hogy a LEVEGŐ elem, a legeslegszabadabb elemi minőséghez tartozik ez a jegy.

Keleten az IKREK minőség neve EGÉR vagy PATKÁNY. Ezek az állatok olyan helyeken járnak, ami számunka elképzelhetetlen! Így bolyongja be az érdeklődés mindazon területeket, amit csak az Ikrek létállapotban lévő ember megpillant. Alkalmazkodó- és ellenállóképességük igen nagy ezen lényeknek, ahogyan az Ikrek jegy sem épp a legérzékenyebb, hiszen bárhol és akárhol, akármilyen körülmények között feltalálja magát.
Holdházilag a BAGOLY sorolódik ebbe a hónapba. Ő az egérben megnyilatkozó fő mozgástendencia éjszakai megfelelője. És érdekességként: egerekkel táplálkozik.

 

NYÁR

Nyáron a teljességet éljük meg, a kibontakozást, érettséget, megvalósítást, gyümölcsözést, majd mindezek hatására a befelé érlelődés ideje is elérkezik az időszak végén.

 

RÁK: jún. 21–júl. 20.: A nyári napfordulóval (jún. 21.) veszi kezdetét ez a hónap. Innentől egyre kevesebb a fény. Megfordul tehát a fény és árnyék viszonya. Ahogy a rák állat hátráló mozgással közlekedik, úgy hátrál, farol ki életünkből a fénnyel teliség lassan, lassan.
A rák havában a családról szólnak a történetek: táplálásról, gondviselésről, a halálon is túlmutató szülői szeretet erejéről. Amit eddig maga felé fordított az ember (idő, erő, anyagi javak), azzal most mást, utódját gazdagítja. Ez nagy váltás az emberi életben! Így a nagy változások hónapja is ez az időegység.

Az emberi test zodiákus belül a RÁK a tüdő és a gyomor tartozik. Érzékenyek vagyunk ilyenkor, nem mindegy milyen levegőt szívünk átvitt értelemben és hogy mi emészt bennünket. Igencsak érzelmes a Rák hava, hiszen a négy szent elem közül a VÍZ ELEME uralja.

Keleten az RÁK minőség neve BIVALY, ÖKÖR vagy TEHÉN. Ezek az állatok az utódokért való áldozat és törődés jelképei.
Holdház értelemben A Rák havába tartozik még a gólya, az egyszarvú és a párduc is. A gólyamadár szép példája annak ahogyan a családnak szenteli az életét. A családalapítás jellegzetes példáját mutatja: a megalakult családot. Nem véletlen, hogy a gyereket a gólya hozza. 🙂 Az egyszarvú hegyes szúróeszközével a Napfordulón egyhegyűvé vált, – mert csak egyetlen ilyen pont van az évkörben – fényt idézi meg. A párduc a fénnyel teliség jelölője. Nem véletlen, hogy a párducbőr egyiptomi papi öltözék része volt. Árpád fejedelem, a szakrális uralkodó jelzője „párducos Árpád”. Ő nagycsaládunk, a magyar nemzet egyik ősatyja.

 

OROSZLÁN: júl. 21–aug. 21.: Az Oroszlán hava az erőről és az általa kivívott uralkodásról szól. Földi és szellemi értelemben is a királyság témakör fontos itt.
S ha jó az az uralkodó, az azt jelenti, hogy MAGÁN is uralkodni tud, nagy erejét megzabolázza alattvalói, a gyengébbek érdekében. Atyai minőségről van szó.

Az emberi test zodiákus belül az OROSZLÁN-hoz a szív, a hát és a hátgerinc tartozik. A jegy magas oktávján a szeretet, a szeretetteli uralkodás gyakorlása a cél. Ehhez egyenes gerincre van szükség. 🙂
A jegyet TŰZ ELEME uralja. Indulatosság, nagy hő jellemzi e hónapot. Ekkor van a kánikula, amikor már sok a meleg, de a Nap mégis ontja, ontja.

Keleten az OROSZLÁN minőség neve szintén OROSZLÁN vagy TIGRIS. A tigris az oroszlán által nem lakott dzsungelek királya, ahogy az oroszlán az állatoké. A két állat soha nem található azonos helyen a természetben.

Holdház értelemben az Oroszlán havába tartozik a RÓKA, sok mesénk hőse. A hónap vége felé a fogyó energiákat ravaszsággal pótolja, így ér célt ez az okos és gyakran rosszindulatú állat.

 

SZŰZ: aug. 22–szept. 22.: A nagy meleg tövét szakasztja a növényeknek, már nem nőnek tovább. A Korai fagyok, lehűlések vannak járják már ilyenkor.

Elkezdődik az energiák beosztása, télre való összegyűjtése, rendezése. Épp ezek miatt a tudás/tanulás és a bölcsességgel való töltekezés időszaka ez. A legnagyobb jó és a legnagyobb rossz történhetik meg. Szándékunk szerint lehetünk boszorkányok vagy tündérek. Mindenképpen tudók vagyunk, ha már beavatódtunk a tudásba.

Az emberi test zodiákus belül az SZŰZ jegyéhez a bélrendszer tartozik. Megemésztjük most azt, amit korábban magunkba vettünk. Ha jóval töltekeztünk, bölcsek, tudók lehetünk. A Szűz havában indul a tanítási év (szept. 1.). Sokszor kell ismételni egy anyagot ahhoz, hogy tudjuk. Gyakorolni szükséges az írást és olvasást is kezdetben sokszor. A nagyobbak tanulásában pedig az analizálás vizsgálati módszere irányadó. Mindezek a Szűz minőség útjai az ismeretek megszerzésében.

A jegyet a FÖLD ELEME uralja. Az anyag érdekli a szüzet, de nem önmagáért kutatja, hanem mélyebb és magasabb összefüggések, jelentések foglalkoztatják.

Keleten a SZŰZ minőség neve MACSKA vagy NYÚL. Mindkét állat szaporaságáról ismert. A szűz analizálása és sokszorozó karaktere miatt lehetnek ennek a minőségnek a jelölői.

Holdház értelemben a MEDVE a Szűz képviselője meséinkben. Iszonyú ereje miatt fenyegető állat. Ha a Szűz-tendenciák eluralkodnak, bizony életellenessé válhatunk magunk is. Kiszámíthatatlanság a Szűz jegy alsó oktávja.

 

ŐSZ

Ősszel a természet szépségében gyönyörködünk. A színes faleveleket nézzük,
a finom gyümölcsöket kóstoljuk. Az időjárás sokszor kellemes, a betakarítás és szüreti munkák végeztével picit megpihen az ember és magába néz. Az időszak vége felé, a csökkenő napfényes órák hatására egyre inkább a BENT veszi át a KINT szerepét életünkben fizikai síkon és érzelmileg is.

 

MÉRLEG: szept. 23.–okt. 20.: Az őszi napéjegyenlőség után ősszel a nappalok rövidülnek, a bent ideje érkezik el. Az ember és a természet felkészül a hideg időszakra. Megmérettetik most, hogy mit végeztünk a nyáron. Testi-lelki szinten mérlegeljük most magunkat. Bíráskodunk önmagunk felett. A rend és a szépség fontossága megnő most.

Az emberi test zodiákus belül a MÉRLEG jegyéhez a csípő és a derék tája tartozik, hiszen az egyensúlyért, az egyenes tartásért és járásunkért, mozdulásunkért ezen testtájékok felelősek.
A jegyet a LEVEGŐ ELEME uralja. Könnyedén igyekszünk ebben az időszakban egyensúlyt teremteni az ellentétes dolgok, helyzetek, emberek között. Finom diplomáciai érzékkel.

Keleten a MÉRLEG minőség neve SÁRKÁNY. Ez az állat elvont, elvonatkoztatott erőknek, az ún. „sárkányerőknek” ad érzékelhető formát. Súlyos a pikkelyes test, s mégis repülni képes a szárnyaival. Megragadja azt, amit értékesnek ítél, (Nap, Hol, csillagok, királykisasszony) és eltünteti ezeket szemünk elöl. Sötét helyre viszi ezeket, a lélek rejtett zugaiba, áttételesen.

Holdház értelemben a GILISZTA a Mérleg képviselője. Meséinkben kolbász alakban jelenik meg. A végső kiegyenlítettség, a struktúrálatlanság megjelenítője. A végleges egyensúly egyformaságot okoz, ami életellenes. Hiszen ha nincs nő és férfi, akkor az élet nem mehet tovább.

 

SKORPIÓ: okt. 21.–nov. 20.: Ebben az időegységben HALÁL-ba fordul a természet. Az ellentétek legvégletesebb és legélesebb formában merülnek fel.  Minden mélyére hatol a tudat, hogy aztán lehetőleg a legmagasabb régiókba is eljusson. Mélység és magasság, mindkettőt bejárjuk ilyenkor érzelmileg mindannyian ebben az időszakban. Halál és újjászületés a Skorpió misztériuma. Jelképei, a sas és kígyó. A lent és a fent ismerői. A testtől ha elválik a szellemi, akkor kígyóból sassá válunk.
A skorpió egyedül az állatvilágban képes arra, hogy saját szúrófegyverével megsebezze, sőt meg is ölje magát. Ezért lehet ennek a halálos időszaknak a névadója.

Az emberi test zodiákus belül a SKORPIÓ jegyéhez az altesti szervek tartoznak. Ezért aztán a nemiség kiemelten fontos ebben az időszakban, szenvedélyesek vagyunk harcban és szerelemben egyaránt.
A Skorpió a VÍZ elemhez tartozik. Az érzelmek áradata elsöprő lehet bennünk.

Keleten a SKORPIÓ minőség neve KÍGYÓ. Időnként kibújik bőréből, ezrét a halhatatlanság jelképének tekintik. Mesékben sokszor gyógyít. Neve is innen ered: kigyógyít, kijójít, kijavít mindent, ami kiesett a Rendből.

Holdház értelemben a GÍMSZARVAS tartozik még a Skorpió minőségéhez. Agancsának ágazása-bogazása a Tejút megidézője, melynek egyik ága a Skorpió csillagképnél ér véget és a szerteágazó szellemiséget jelöli.

NYILAS: nov. 21.–dec. 20.: A Nap ilyenkor már alacsonyan jár. Egyre hidegebb van, ködösek a hajnalok. Este egyre hamarabb sötétedik. Ilyenkor megnőhet lelkünkben a szorongás, félelem, melyet felfelé emelkedéssel (pl. jóga, Meditáció, ima) oldhatunk.
Az elcsendesült világ és a sokszor hófödte fehér táj a táltosok szellemi-lelki összpontosítását, tiszta céljait idézi meg. Iránybavehetjük mi is magasztosabb céljainkat szellemi íjvesszőnkkel nyilasként.

Az emberi test zodiákus belül a NYILAS jegyéhez a combok tartoznak. Állóképességünkben fontos szerepe van ennek a testtájéknak. Ahogy a szellemi-lelki állóképességre leginkább ebben a lassan egészen sötétbe boruló időszakban van leginkább szükségünk.
Mindez a TŰZ elemmel megspékelve szenvedélyességet eredményez. Olthatatlan lánggal ég bennünk a jó irány megtalálása, a nemes vad célbavétele.

Keleten a NYILAS minőség neve LÓ. Ez az állat az okos és jó erők képviselője. Nemes megjelenésű, vízére, ételére, környezetére igényes. Ugrása átlóra írható. Az emberi életforma minőségi ugrását tette lehetővé a ló megszelidítése, erejének, gyorsaságának felhasználása. Meséinkben sokszor TÁLTOS lóként jelenik meg. És nem csak a mesehősök, mi is megtáltosodhatunk, s így elérjük céljainkat.

Holdház értelemben a széles agancsú JÁVORSZARVAS, DÁMVAD vagy ŐZ tartoznak a Nyilas minőségéhez. A Tejút betömörödő, a Nyilas csillagkép felé tartó ágának és fokozatosan megcsontosodó szellemiségnek a jelölője. Támadó jellegű is lehet.

 

TÉL

A téli napfordulótól a tavaszi napéjegyenlőségig a moccanatlanság, dermedtség, a mélyben zajló folyamatok időszakát éljük. Várakozásban vagyunk. A hó alatt mag rejlik, láthatatlan élete a szándék és akarat hatására nyilvánul majd meg az évszak végén.

 

BAK: dec. 21.–jan. 20.: Az téli napforduló után hiába hosszabbak már egy jóakaratnyit a fényes órák, hideg, jeges, sötét napokat élünk. Vigyáznunk kell erőinkre, erőforrásainkra, mert sokáig (a tavaszi napéjegyenlőségig – márc. 21.) nincs felhasználható energia, hő és fény. Tartaléklángon égünk, beosztunk, dermedünk. Csupán a jóindulat tart bennünket életben.

Az emberi test zodiákus belül a BAK jegyéhez a térd, a csontok és az izületek tartoznak. Húsos rész semmi! Hiszen most a természet is lecsupaszodott.
A jegyet a FÖLD ELEME uralja. Ennek megtartó ereje az élet megmaradásának alapja. Az anyag uralomba tartása a tavaszi újjászületés feltétele.

Keleten a BAK minőség neve KECSKE, BÁRÁNY vagy JUH. A bak egyetlen ponton is stabilan megáll, négy lábát szorosan összezárva. Kis helyen, kevéssel is beéri. Ami negatívum lehet itt, hogy lepusztít és lerág mindent, ha hozzájut. Lakatlan szigetre kitette kecskék nem várták meg a visszatérő felfedezőket. Tar, kopár szigetet találtak csak az egykor zöld, burjánzó föld helyett a tengerészek. A jég, a fagy is így pusztít el sok életet ebben a hónapban.

Holdház értelemben a SAKÁL a Bak képviselője. Meséinkben SZAKÁLL-ként jelenik meg, pl. Hétszűnyű Kapanyányi Monyók (más nven: Bakarasz) levált szakállaként. A CSECSEMŐ is holdháza még a Baknak. A nagy erejű és kis termetű vagy gyerekhősök és a törpe megjelenítik a Bak időszak összetömörödött energiáit.

 

VÍZÖNTŐ: jan. 21.–febr. 20.: Lassan éledni kezd a természet. A vizek és a fák már fölébredtek. A fény és az egyre erősödő Nap hatására a talajban, a föld belsejében a szemmel nem látható energiaáramlások erősödnek. Enged a föld fagya. A mi kedvünk is jobb, LAZULUNK. A Farsangi időszak kezdete Vízöntő havába esik. Bomlunk, alakoskodunk, vicceskedünk. Tréfás meséket mondunk.

Az emberi test zodiákus belül a VÍZÖNTŐ jegyéhez az alsó lábszár tartozik. Ha keresztezzük lábainkat és úgy táncolunk, akkor mozgásunk ritmusa megidézi a Vízöntő asztrológiai jegyét, a hullámvonalat.
A négy szent elem közül a LEVEGŐ-höz tartozik a Vízöntő minőség. Neve ugyan a víz elemre utal, ugyanakkor nem csupán a vizek mozdulnak meg ebben az időszakban, hanem MINDEN ERŐ és energia (életerő) áramlásba kezd – akár bennünk, akár kívülünk, akár fizikai testünkről vagy a további energiatest burkokról beszélünk. (Mindannyian matrjoskák vagyunk, nohát! 🙂 Auránk többrétegű, „kifelé” egyre finomabb burkaink vannak.)

Keleten a VÍZÖNTŐ minőség neve MAJOM. Nos, hát Farsangban alakoskodunk, maskaráskodunk, majomkodunk. Kívülről vezettetjük magunkat stabil énkép, önismeret híján. Épp ezrét az IFJÚ is ezen minőség jelölője.

Holdház értelemben a HOLLÓ (varjú, csóka) a Vízöntő képviselője. Mindenképpen fekete madár, hiszen messze még a tavasz, az év fényes felébe még nem értünk át.

 

HALAK: febr. 21.–febr. 20.: Kevés még a fény, a meleg. Hiába, hogy elkezdődött már a tavaszi megújulás (nyílik a barka, rügyeznek a fák), a kibontakozás még várat magára. A macskák szerelme és az énekes madarak párválasztási időszaka azonban elkezdődött.

A mocsár lehetne a Halak időszak összefoglaló képjele, hiszen ebben a közegben hemzsegnek a halak, melyek víz alatti, csöndes léte mutatja ezen hónap jellegzetességét, visszafogottságát. És ugyanígy benne van a mocsárban a halál is, hiszen a bomló állati és növényi tetemek biztosítják az élő élhetését. Áldozat árán nincsen új, nincs új élet!

Az emberi test zodiákus belül a HALAK jegyéhez a boka, a lábfej és a talp tartozik. Pedig a halaknak nincs lábuk! 😉

A négy szent elem közül a VÍZ-hez tartozik a Halak minőség. Érzelmi mélység és magasság jellemez bennünket e hónapban. S a végtelen vágy a szeretni és szeretve lenni állapota után.

A Halak KELETEN KAKAS (vagy MADÁR). A hajnal hírnöke a napfelkeltét jelzi kukorékolásával, az évkörben pedig azt mutatja, hogy közeledik, mindjárt itt van a tavasz! Jelzőállat tehát a kakas és minden madár is, mert még sötét hajnalban rákezdik a koncertet, hogy bennünket a még nem is látható pirkadatra tudatossá tegyenek.

Leave a Reply

Your email address will not be published.