Események betöltése

Mesés Életfeladat-tábor

március 21 @ 16:00 - március 23 @ 16:00
59000 forint
  • Ez az esemény elmúlt.

Minden embernek kell, legyen egy feladata ebben az életben – kötelességen belül, vagy azon felül is talán –, mert különben nem lenne értelme annak, hogy él.
Az emberi világ több kell, legyen, mint egy bonyolult szerkezetű gép, melyben minden ember egy fogaskerék szerepét tölti be… Minden embernek kell, legyen egy feladata, egy titkos küldetése, mely Istentől való.

(Wass Albert)

 

Péntek estétől vasárnap kora délutánig leszünk együtt Ipolyszalkán a táházban, hagyományos környezetben gyökereink mélyéig hatolóan mesék és önismereti kérdések által kivilágosodjon, bepontosodjon életfeladatunk.  Együttlétünkkor kiderül, hogy mely életterület és szerep való igazán nekünk, ahol és amiben boldogan tudunk tevékenykedni.

 

A Mesés Életfeladat-tábor azok számára jár haszonnal, akik

  • mélyebb önismeretre vágynak
  • életük értelmét keresik
  • megerősítést nyernének abban, hogy valóban a saját dolgukat teszik
  • a napi rutinból kicsit kiemelkedve ránéznének életükre

 

Szállás, helyszín: Ipolyszalka, Tájház

https://tajhazipolyszalka.sk/

 

Érkezés: péntek délután 4 órától

Kezdés: péntek este 6 órától

Táborzárás: vasárnap du. 4 óra körül

 

A részvételi díj (59.000 ft) tartalmazza a következőket:

  • éjszakai szállás
    (a Tájház padlásán kényelmes matracokon alszunk, lent 2 zuhanyzó, 3 wc van)
  • napi háromszori étkezés (2 ebéd, 2 vacsora, 2 reggeli, + kávé, tea)
  • Mesés Életfeladat-tréning

Utazás: egyénileg

A táborban felkészülünk Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepére is, ami táborunk utáni kedden lesz majd, tehát ünnepholdudvarban leszünk.

A szakrális nőnap, március 25-e, a Jó befogadásának napja. (A kereszténységben Gyümölcsoltó Boldogasszony napja ez, Mária foganása, Jézus fogantatása.)
Ez az a nap az esztendő körében, amikor női megnyilvánulásunk a legteljesebb lehet. Legyen testi, lelki, szellemi jó az, aminek életet adnánk, ezen a napon érdemes szert tenni, áldást kérni szándékunkra. Felkészülünk erre a napra táborunkban.

 

A tájházba mintha hazaérkeznénk. Olyan, mintha öreganyánkhoz jönnénk. Mindenre van mód és idő!
A tréning szüneteiben ücsöröghetünk a kispadon, sétálhatunk a faluban és az Ipoly partján. Ejtőzés, szunyókálás vagy akár egy pofa „vágott sör”-ös (helyi specialitás) kocsmázás is belefér, kinek-kinek igénye, ízlése és vallása  szerint.

 

Szeretettel várom mesebarátaimat!

Táborvezető: Jenei Gabriella „Gabus” Mesésen Kísér-Ő

Keress bátran!

jegabu@gmail.com

———————————————-

A táborozók ingyenesen vesznek majd részt a Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepestéjén tartandó Mese-Szertartáson.
https://esztoramesemuhely.hu/esemeny/gyumolcsolto-boldogasszony-mese-szertartas/

 

 

Details
Start: március 21 @ 16:00
End: március 23 @ 16:00
Cost: 59000 forint
Esemény CategoriesÖnismereti Műhely, Tábor
Helyszín
Venue Name: Ipolyszalka – TÁJHÁZ
Address: 1518
Salka, 943 61 Szlovákia

+ Google Térkép