A HÉTLÁBÚ PARIPA

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl, ott, ahol a tetüt és a bolhát rézpatkóba fogták, hogy a súlyba és fenébe ne botorkázzék. Még azon is túl, volt egyszer egy szegény ember, annak egyéb gazdasága nem volt, mint egy üllője és egy kalapácsa. És most kezdődik egy istenes nagy hazugság.

A réges-régi világban élt egyszer egy igen-igen szegény özvegyasszony. Egyetlen leánykájának arany volt a haja, és Ilonának hívták.

Amint telt-múlt az idő, egyszer csak meghalt az édesanya. De mielőtt meghalt volna, adott a leánykájának egy aranygyűrűt, és azt mondta, vigyázzon rá erőst, mert ha azt elveszti, az életét is elveszíti. Ezzel egy nagyot szusszant, és meghalt.

Anyja holta után, a leány elment szolgálni, szerencsét próbálni, jó gazdát találni, és bészegődött egy özvegy királynéhoz szolgálónak Tündérországba. Nagy sötétség volt ebben az országban, és ezért nagy volt a szomorúság is. A sárkányok ellopták a napot, a holdat és a csillagokat.

A királynénak egyetlenegy fiúgyermeke volt. Ahogy telt-múlt az idő, a királyfinak nagyon megtetszett a leány, csak az az egy nem tetszett neki, hogy a leány mindent fonákul csinált. Ezért nagyon megharagudott egyszer a királyfi, elbocsájtotta, és azt mondta neki, hogy ha a napot, holdat és a csillagokat vissza tudja hozni, akkor visszaveszi, és még feleségül is elveszi.

A leány ekkor egy másik országba ment szolgálni. Annak a városnak a keleti sarkán volt egy kőszikla barlang. Abban lakott egy öregasszony, de olyan öreg volt az asszony, hogy tizenkét vasrángával kellett a szempilláját felájazni, hogy lásson. Bészegődött a leány ehhez szolgálni, mert ez az asszony azt állította, hogy a napot, holdat és a csillagokat vissza tudja ővele hozatni. Kilenc esztendeig szolgált a leány egyvégbe, de akkor minden év három nap volt.

Mikor letelt a kilenc esztendő, azt mondta az öregasszony :

—    Nesze, te kedves leányka, adok neked egy háromlábú paripát. Ezzel menj le a sárkányok országába, és adok egy kicsi sípot is, és ha lemész, addig meg ne pihenj, amíg virágszálra épített kastélyt nem találsz. Menj ki a selymes rétre, a vadalmafa alá, és ott fújj belé a sípba. A sípszóra megjelenik egy fehér egérke, kérj tőle tanácsot.

A leány nyergelt, kantározott, és elvágtatott a magas felhőkben, a sárkányok országába.

Meg is érkezett a selyemrétre, megkereste a vadalmafát, beléfujt a sípba, és ott termett azonnal a kis fehér egérke :

—   Mit parancsolsz, édes leányom? — kérdezte az egérke.

—   Szeretném a napot, holdat és a csillagokat visszavinni sötét Tündérországba, de ha nekem ez nem sikerül, a bú és bánat sírba visz.

Azt mondja a kisegérke :

—   Ne búsuljál, kedves leányom. Majd én elhozom neked, ha megígéred, hogy az esküvődön násznagyod leszek.

A kisegérke eltűnt, és három nap múlva elhozta a selyemrétre a nap tojását, a hold tojását és a csillagok tojását.

Ilona megköszönte szépen a kisegérnek az ő szívességét, nyergelt, kantározott, és indult visszafelé, he­gyen völgyön keresztül, addig, hogy már közel járt Tündérország határához. Ekkor azonban a sárkánykirály paripája nyeríteni kezdett az istállóban. A király kiküldte az inasát a lovához, hogy kérdezze meg, milyen baja van. Szénája vagy szalmája nincsen-é?

—   Szénám is van, zabom is van, de ellopták a nap, a hold és a csillagok tojásait. Király őfelsége még meg­törhet egy véka diót, délebédelhet, és déli álmot is alhatik, és akkor is utólérjük a tojások rablóját.

A sárkánykirály felpattant a háromlábú lovára, és azon helyben már utól is érte Ilonát. Elvette tőle a tojásokat, de Ilona most már az öregasszonytól ötlábú paripát kapott és azt a tanácsot, hogy menjen vissza a kisegérhez, mondja meg neki, hogy a vadalmafa gyökeréből vegyen, és azzal kenje meg a lovat. Adott a leánynak egy kefét és egy fésűt — mondva, hogyha még egyszer utóléri a sárkányparipa, a fésűt dobja hátra, és lesz abból egy rettenetes nagy sűrű erdő. És azalatt vágtasson el. De ha még akkor is utólérné, dobja vissza a kefét, lesz abból egy rettenetes nagy tűz, és akkor biztosan megszabadul a sárkánykirályfitól.

Ilona megint nyergelt, és kantározott, megint lerepült a sárkányok országába. Elment a vadalmafa alá a selymes rétre, és belefújt a sípba. Megkérte a kicsi egeret, kenje meg a lovát a vadalmafa gyökerével, és lopja el neki újra a tojásokat.

A kicsi egér megint eltűnt, nem telt bele bárom óra, megint megjött. A tojásokat átadta Ilonának, megkente a lovat a gyökérrel, és a ló Ilonával megint felszállt a felhők közé.

Ekkor ismét nyeríteni kezdett a sárkányparipa. Leszalad a király, hogy megnézze a lovát, mi baja van.

—     Édes gazdám, megtörhetsz egy véka mogyorót, délebédelhetsz, de déli álmot már nem alhatsz, és elérjük a tojások rablóját!

A király délebédelt, megtörte a véka mogyorót, nyergelt, kantározott, és útnak indult Ilona után. Éppen Tündérország határánál érte utól, elvette a tojásokat, és azt mondta.:

—     Ha még egyszer az én országomba jössz, karóba húzatom a fejedet! Most még az egyszer megkegyelmezek !

Visszament Ilona az öregasszonyhoz, nagyon le volt szomorodva. Sírva panaszolkodott, hogy megint nem sikerült a terve.

Ezzel vigasztalta őt az öregasszony :

—     Ne búsulj, kedves leányom, adok én neked egy hétlábú szárnyas paripát, és ha azzal sem fog sikerülni, akkor az Istentől kell hogy paripát kérj magadnak.

Ilona megnyergelte és kantározta a hétlábú paripát. Felugratott vele az égig. Visszament Sárkányor­szágba. Megint leszállott a selyemréten a vadalmafa alá, és beléfújt a sípba. A kicsi egér meg is jelent.

—  Mi bajod van, kis gazdám? — kérdezte sírva.

—    A sárkány király megint elvette tőlem a tojásokat, de nem lehetne-e őket még egyszer ellopni?

A kis egérke vetett ekkor egy kecskebukát, lett belőle egy dongó, és úgy repült bé oda, ahová a sárkány a három kiesi tojást eldugta. Ellopta őket harmadszor is, átadta Ilonának, ő megköszönte, nyergelt, kantározott, és már úton is volt Tündérország felé.

Alig tűnt el, már megint nyerített a sárkányparipa az istállóban. Kiszaladt maga a király: —   Mi bajod van, édes lovam? — kérdezte. — Szénád nincsen, vagy zabod nincsen?

—   Szénám is van, zabom is van, de nincs a három tojás. Ilona megint elvitte a napot, holdat és a csillagokat. Most már se nem ehetsz, se nem ihatsz, se déli álmot nem alhatsz, se diót nem törhetsz, ha azonnal nyergelsz és kantározol, még úgy sem biztos, hogy utolérjük.

Nyergelt és kantározott a király, és felrepült az égig. De bármilyen erőst hajtotta a lovát, csak nem érte utol Ilonát. Mert mikor már közel járt volna hozzá, hátradobta Ilona a fésűt, lett belőle egy rettenetes nagy erdő, és úgy megakadt a sárkányparipa ebben az erdőben, hogy addig Ilona messzire eljutott.

És mikor kiszabadult a sárkányparipa az erdőből, hogy tovább vágtasson Ilona után, Ilona a kefét dobta hátra, amiből egy nagy, veszedelmes tűz lett, úgyhogy a sárkánylovat megperzselte.

A sárkány király nagy tüzet, villámot és mennydörgést hányt haragjában, de Ilona baj nélkül tért vissza Tündérország határára.

Megköszönte a vénasszonynak jóságát, és meghívta a lakodalmára. A három tojással visszament a sötét Tündérországba, és ismét bészegődött az öreg király­néhoz.

Mikor ezt megtudta a királyfi, azonnal hívta Ilonát:

—   Megvan a nap, a hold és a csillagok?

Mire Ilona azt felelte : — Előbb esküdjék meg vélem !

Mivel a királyfi amúgy is szerette, megesküdött vele, mire Ilona átadta a bárom tojást, és megmagyarázta azok titkait. Felbocsátották őket a magas égre, és megvilágosodott az ország. Ekkor csaptak egy nagy hétországra szóló lakodalmat, és még máig is élnek, ha meg nem haltak.

 

———————————————————————————————————————

Mesélte Albert András 1943-ban Csíkszentdomokoson (Felcsík, Harita megye, Székelyföld)
Belatini Braun Olga gyűjtése

---

FOTO: Az indítókép a csengersimai református templom festett mennyezetkazettáinak felhasználásával készült freepik-es alapra