„Az önismeret gyógyít, a gyógyulás önismeretet hoz.” – A legeslegelső csakramesék tanfolyam tervezésekor bukott ki belőlem ez a mondat, arra a magamnak feltett kérdésre válaszul, hogy MIÉRT legyen olyan, hogy Csakramesék, mi a célom, vágyam ezzel a sorozattal.
Az önismeret alap az önmegvalósítás útján, főleg ha van mit meggyógyítani magunkon. S mert az önismeretet jó úgy kezdeni, hogy megnézem HOL, miben lakozom, ezért aztán halhatatlan szellemem fizikai burkát, s a finomabb, ún, energiatestem rendszerét is szükségesnek gondolom tanulmányozni. S mivel nekem a jóga az az út, ahol ezt tehetem, erre esik most is a választásom.
Mesemondóként, a táltosmesék továbbéltetőjeként tudom, hogy mágus őseink tapasztalataik nagy részét népmesékben hagyták ránk. Az ezen történetekbe rejtett megoldókulcsok által a hét főcsakra életterületeinek oldására (is) kap lehetőséget az, aki a néphagyomány és táltosvilágkép ismerete által felfejti ezeket a kódokat. Ebben tudok segíteni, s erre nyújt lehetőséget két évad után újból a CSAKRAMESÉK JÓGÁVAL-sorozat, melyet ezúttal Kornhoffer Tünde jógaterapeuta-jógamesternővel együtt tartunk.
Tündi a 7 fő energiaközponttal ismertet majd meg bennünket, s ezek feltöltésének igazi, tiszta technikáit tanítja meg nekünk. Célunk, hogy magasan tarthassuk energiaszintünket, s ez nemcsak hogy lehetséges, hanem amint megtapasztaljuk majd: EGYSZERŰ!
A táltosok tanításából tudjuk, hogy az Egy maga Isten. Az Egy-szerű szó így Isten-szerűt jelent. Az istenszerűre összpontosítunk hát együttléteinkkor, a tenmagra (önvaló vagy átman), oda, ahol te is ten vagy és én is ten vagyok…
A Csakramesék jógával-sorozat 8 alkalma online és személyes módon is elérhető – a mindenkori járványügyi szabályok betartása mellett. Minden alkalom élő közvetítéssel történik, ahol a személyes résztvevők nem látszanak, csak Tündi az Aranycsillag JógaTérben és Gabus az otthonában. A felvételek fennmaradnak a zárt csoportban, ahol a tapasztalatok megosztása és kérdésfeltevés/-válaszolás történik.
A Csakramesék jógával alkalmak keddi napokon tartatnak de. 10 órától du. 3 óráig, közben rövidebb szünetekkel és egy hosszabb, egy órás ebédszünettel. A napirend így alakul:
10.00-12.30: adott főcsakra ismertetése és jógagyakorlás (Tündi)
12.30-13.30: ebédszünet
13.30-15.00: Mese-szer (Gabus)
IDŐPONTOK:
- 2021 szeptember 21. GYÖKÉRCSAKRA
- 2021 október 19. SZAKRÁLCSAKRA
- 2021 november 16. ERŐCSAKRA
- 2021 december 14. SZÍVCSAKRA
- 2021 január 25. TOROKCSAKRA
- 2021 február 22. HARMADIK SZEM CSAKRA
- 2021 március 22. KORONACSAKRA
- 2021 április 19. Összegzés és Mese-beavatás
A Csakramesék jógával-sorozat helyszíne: Aranycsillag JógaTér
1237 Budapest, Pistahegyi út 15/A
Ide várja Tündi a személyesen részt venni szándékozókat, a mindenkori járványügyi szabályok betartása mellett.
A Mese-szereket Gabus az otthonából közvetíti. A Tündinél jelenlévők nagy képernyőn együtt követik a mesemondást, a vezetett imaginációt és a mesemagyarázókat.
Részvételi díj a 8 alkalmas sorozatra ÖSSZESEN: 64.000 ft
A jelenleg fennálló pandémia okán nem biztos, hogy minden alkalom megtartható személyes részvétellel, ezért egységes díjat fizet mindenki, akár online akár jelenléttel csatlakozik a programhoz.
A fizetés módja:
Az első alkalom ELŐTT utalással: 8.000 ft
Elköteleződőknek a második alkalom ELŐTT utalással: 56.000 ft
JELENTKEZÉS: kornhoffer.tunde@hotmail.hu
Szeretettel várjuk az égig érő fán magasba jutni vágyó társainkat!
Gabus és Tündi