Események betöltése

A Nő mint SZERETŐ – Telihold

2024.10.27. @ 16:00 - 19:00
8500 forint
  • Ez az esemény elmúlt.

Mindannyian vágyjuk a jót. Meg is kapjuk rendszerint és sajnos van, hogy elveszítjük, ha nem becsüljük meg eléggé. Ezzel együtt, ami a miénk, az nem veszhet el sohasem. Vissza tudjuk szerezni újabb próbák által.

Harmadik mesénk a nem könnyen feltalált és épp ezért elveszített boldogság visszaszerzésében segíti a mesébe avatott hallgatóságot.

Ez alkalommal kicsike Telihold-szert teszünk együtt. És beszélek a résztvevőknek a férfi három életszakaszáról, mely a magyar hagyományból érthető meg és ott érhető tetten.

A három órás együttlét a személyes találkozó mellett zoom program segítségével valósul meg. Látjuk és halljuk egymást mind, akár a Mesekuckóban, akár otthonunkban vagy egyéb helyen tartózkodunk. A módszer kipróbált és remekül működik!

A közösségi mítoszokat együtt fejtjük fel. Az egyéni kódok kinyitása személyes kíséretemmel történik.
A mesecsoportba felnőtt mesebarátokat várok szeretettel.

Jelentkezés: jegabu@gmail.com

 

Jelen mesecsoport a négyrészes „Holdkör” női mesecsoport-sorozat harmadik alkalma. A sorozat egészéről itt tájékozódhatnak Nővéreim:

Holdkör – Meseműhely Nővéreknek

Details
Date: 2024.10.27.
Time: 16:00 - 19:00
Cost: 8500 forint
Esemény CategoryMesés Női Kör
Helyszín
Venue Name: Mesekuckó
Address: Neptun utca 104
Budapest, 1158 Magyarország

+ Google Térkép
Phone: 3804059