Amikor mágikus dolgok tanulásába fogunk legtöbben azt képzeljük, hogy az életünk könnyebb lesz majd ettől. Ha a tiszta úton járó Mesterünk adatik, rendszerint az első találkozások, tanítások alkalmával kiderül, hogy először és jó ideig ez nem így lesz. Éppenhogy előjönnek egyenetlenségeink, hibáink, melyeket fénnyel kell átitassunk ahhoz, hogy jól varázsolhassunk. S az élet megpróbáltatásai besűrűsödnek amikor fénymunkástanocnak állunk.
Második mesénk arról tesz tanúságot, hogy aki fényes, tiszta és a Forrás felé fordulva éli életét, azt bizony megtalálják a gonoszok és ő ezt nem védheti ki. Később, önmunkában való mélyülés által jut el oda, hogy megerősödve és megszépülve önmaga legeslegjobb változatává válhat.
Ezen együttlétünkkor a Hold növekedését figyeljük meg magunkban és belső erőnket feltámasztó házi rítust teszünk. És szó kerül majd a táltosról, mint a magyarság szent és tudó emberéről.
A három órás együttlét zoom program segítségével valósul meg.
A közösségi mítoszokat együtt fejtjük fel. Az egyéni kódok kinyitása személyes kíséretemmel történik.
A mesecsoportba felnőtt mesebarátokat várok szeretettel.
Jelentkezés: jegabu@gmail.com
Jelen mesecsoport a négyrészes „Holdkör” női mesecsoport-sorozat második alkalma. A sorozat egészéről itt tájékozódhatnak Nővéreim:

