A lány így szólt az anyjáho:
– Édesanyám, fonóba mennék, pántlikát kössön má a hajamba!
– Édesanyám, fonóba mennék, pántlikát kössön má a hajamba!
Az édesanyja szép piros pántlikát kötött a hajába. Elindult a lyány, ment a fonóba, ott le is ült a lócára. Látja, hogy minden lánynak van legényi, csak neki nincs. Hő, nagyon elszomorodott. Keservibe azt gondolta:
– Gyönne má, nem bánnám: ördög vagy más, csak legényem lenne!
– Gyönne má, nem bánnám: ördög vagy más, csak legényem lenne!
Gondolatjára bement egy szép legény az ajtón, leült melléje a lócára. Oszt ahogy ott ült, úgy udvarolgatott. Örvendett a lány, örömibe az ossóját is leejtette. Hajlik érte, hát látja, hogy a szép legénynek lólába van. Jaj, nagyon megihedt!
Kapta a guzsalyát, szaladt hazáig, otthon az ajtaját jó bezárta. Hát az ördög má az ablak alatt mondja:
– Gyere ki, lelkem,
gyere ki, gyöngyöm,
ideki harmat
csillog a fődön!
– Nem megyek.
– Gyere ki, galambom,
gyere ki, virágom,
ideki rózsa
nyílik minden ágon!
– Nem megyek.
– Holnap hajnalra meghalsz, galambom – mondta a lólábú legény
Avval elment az ördög. A lány ment az anyjáho:
– Anyám, édesanyám, hajnalra meghalok!
– Ne beszé!
– Meg, édesanyám, a szívem se dobban. De arra kérem, édesanyám, ne vigyen ki engem az ajtón, ne vigyen a többi halott lyány után, ne temessen a temetőbe, a temető sáncán a fődbe temessen!
Kapta a guzsalyát, szaladt hazáig, otthon az ajtaját jó bezárta. Hát az ördög má az ablak alatt mondja:
– Gyere ki, lelkem,
gyere ki, gyöngyöm,
ideki harmat
csillog a fődön!
– Nem megyek.
– Gyere ki, galambom,
gyere ki, virágom,
ideki rózsa
nyílik minden ágon!
– Nem megyek.
– Holnap hajnalra meghalsz, galambom – mondta a lólábú legény
Avval elment az ördög. A lány ment az anyjáho:
– Anyám, édesanyám, hajnalra meghalok!
– Ne beszé!
– Meg, édesanyám, a szívem se dobban. De arra kérem, édesanyám, ne vigyen ki engem az ajtón, ne vigyen a többi halott lyány után, ne temessen a temetőbe, a temető sáncán a fődbe temessen!
Hát, úgy tett az édesanyja, ahogy a jánya mondta. A szép jánya testyit az ablakon emelték ki. Nem az úton vitték, hanem az út széjin, nem a temetőbe, hanem a temető sáncába temették.
Elgyött az ördög setét fekete este, kereste a temetőbe, hogy hová lett a lyánynak a teste. A kereszteket sorba kérdezte, de nem felelt egy se.
– Bújsz, te jány? De hiába, mer viszlek magamval a pokolba mégis.
Avval az ördög elment.
– Bújsz, te jány? De hiába, mer viszlek magamval a pokolba mégis.
Avval az ördög elment.
A síron meg kinyílt egy rozmaring. Ára járt országot látnyi aranyos hintóba aranyos királyfi. A rozmaringillat megcsapta, hogy nagyon jó szaga vót. Azt mondja:
– Kocsisom, kérlek
ugorj le szépen,
azt a virágot
szakídd le nékem!
Ugrik a kocsis, mondja:
– Hát amióta élek, ilyen virágot nem láttam, törném a szárát, oszt híába.
Ugrott a királyfi, nem hagyta hát, nyúl a rozmaringé, ammeg mint egy kisbárány, úgy simult a kezéhe. Le is szakította.
– Kocsisom, kérlek
ugorj le szépen,
azt a virágot
szakídd le nékem!
Ugrik a kocsis, mondja:
– Hát amióta élek, ilyen virágot nem láttam, törném a szárát, oszt híába.
Ugrott a királyfi, nem hagyta hát, nyúl a rozmaringé, ammeg mint egy kisbárány, úgy simult a kezéhe. Le is szakította.
Otthon meg a tükör elé tette.
Hát úgy éjféltájba valami megkoppan, a szép rozmaringszá a tükörtő letoppan, oszt egy szép lyánnak vált. A királyfi mellátja, felugrik, megfogja a kezét.
– Te az enyém, én a tied.
Könnye hullott erre a lánynak:
– Mért nem is hagytál szép rozmaringszálnak?
– Ne félj, mátkám, mit félsz tőlem, menjünk csak az esküvőre!
– Nem lehet kimennem, mer elvisz az ördög.
– Ne félj, mátkám, megvívok érted!
– Királyfi párom, ezt a próbát nekem kell kiállnom, arra kérlek, hogy hídd el édesanyámot!
Hát úgy éjféltájba valami megkoppan, a szép rozmaringszá a tükörtő letoppan, oszt egy szép lyánnak vált. A királyfi mellátja, felugrik, megfogja a kezét.
– Te az enyém, én a tied.
Könnye hullott erre a lánynak:
– Mért nem is hagytál szép rozmaringszálnak?
– Ne félj, mátkám, mit félsz tőlem, menjünk csak az esküvőre!
– Nem lehet kimennem, mer elvisz az ördög.
– Ne félj, mátkám, megvívok érted!
– Királyfi párom, ezt a próbát nekem kell kiállnom, arra kérlek, hogy hídd el édesanyámot!
El is gyött az édesanyja.
Ők ketten nekiláttak, új lisztbő szép új cipót süttek, úgy készült a lány a lakodalomra talpig fehérbe. Édesanyja az új cipót betette a köténybe, úgy indultak a királyfival az esküvőre.
Az ördög meg a kapu alatt várta. Odaszól:
– Enyém vagy, nem hagyhatsz magamra, te jány!
Megszólalt a menyasszony fehér kötőjébe az új lisztbő az új cipó:
– Nincs többé hatalmad felettem, új lisztbő lettem.
Ők ketten nekiláttak, új lisztbő szép új cipót süttek, úgy készült a lány a lakodalomra talpig fehérbe. Édesanyja az új cipót betette a köténybe, úgy indultak a királyfival az esküvőre.
Az ördög meg a kapu alatt várta. Odaszól:
– Enyém vagy, nem hagyhatsz magamra, te jány!
Megszólalt a menyasszony fehér kötőjébe az új lisztbő az új cipó:
– Nincs többé hatalmad felettem, új lisztbő lettem.
Megtántorodott erre az ördög, szólni se tudott, csak egy nagyot hörgött. Úgy nézte, hogy megy a szép jány a királyfival a fényes esküvőre.
Nagy Zoltán – Nagy Ilona
Az ikertündérek – Akadémia Kiadó
Budapest – 1990
Az ikertündérek – Akadémia Kiadó
Budapest – 1990