AZ EZÜSTLÓ

AZ EZÜSTLÓ

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon túl volt, volt egyszer egy király, annak a királynak hét fia, s hét leánya. A fiúk már mind legénysorban voltak, a leányok eladók. A hat idősebb fiú meg is házasodott, a hat idősebb leány is férjhez ment, csak a legkisebb királyfi nem akart megházasodni, s a legkisebb királykisasszony sem férjhez menni. Ajánlották a királyfinak ezt a királykisasszonyt, azt a királykisasszonyt, a királykisasszonynak is ezt a királyfit, azt a királyfit: nem kellett sem az egyiknek, sem a másiknak, sem ez, sem az. Szörnyű haragra gerjedett a király:

– No, ha sem ez, sem az nem tetszik, menjetek világgá! Nem nézhetem, hogy a legkisebb fiam legénysorban maradjon, a legkisebb leányom meg pártában.

Hát jól van, elment a királyfi s vele a királykisasszony. Mentek hetedhét országon keresztül, hegyeken-völgyeken által. Estére sűrű, rengeteg erdőbe érnek, ott egy fa alá leheverednek, és elalusznak. Mondja reggel a leány a bátyjának:

– Hallgass csak ide, csudálatos álmot láttam ez éjjel. Egy ősz öregember volt itt, s azt mondta nekem, hogy itt s itt van egy király, annak a teste csupa seb, s a világhíres doktorok sem tudják meggyógyítani. De ettől a fától, amelynek a tövében fekszünk, száz lépésre van egy forrás, abból vigyünk egy korsó vizet, s ha ezzel a vízzel megmossuk a király testét, egyszeriben meggyógyul.

Mindjárt mennek ahhoz a forráshoz. Volt a leánynak egy kicsi korsaja, telemeríti, aztán elindultak, mentek hetedhét ország ellen, s addig mentek, míg annak a beteg királynak a városába nem értek. Itt bementek egy vendéglőbe, doktori gúnyát szereztek maguknak, mind a ketten doktornak öltöztek, s mentek egyenesen a királyhoz. Elémondják, hogy mit akarnak, s bezzeg fogadják nagy örömmel, vitték a király szobájába.

Hát csakugyan úgy volt, ahogy az ősz öregember mondotta. Azzal a korsó vízzel megmosták a király testét, s mintha csak letöröltek volna róla minden sebet, hófehér lett a teste.

Adott a király örömében tenger kincset a királyfinak, építtetett a városban drága szép palotát, hogy lakjanak ott. Senki sem tudta, nem is sejtette, hogy királyfi a csudadoktor, s királykisasszony a másik.

Telik-múlik az idő, fölmegy egyszer a királyfi a királyhoz, aki még maga is fiatal legényember volt, s alázatos tisztelettel meghívja a királyt ebédre. Elmegy a király, s hát mikor fölmegy a palotába, szeme-szája eláll a csudálkozástól, mert a királyfi nem volt többet doktori gúnyában, hanem olyan ragyogó, aranypaszomántos gúnyában, mint ő. S az a másik, akit csudadoktornak tartott, leányruhában volt, drága szép selyemköntösben. Olyan szép volt, hogy a napra lehetett nézni, de rá nem. Mondja a királyfi:

– Látom, csudálkozik felséged ezen a nagy változáson, de tudja meg, hogy király fia vagyok én is, s ez a leány király leánya, az én testvérem.

S elmondta mindjárt, hogy miért kellett nekik elbujdosniuk.

De hiszen ne lett volna király leánya az a leány, akkor is megakadott volna rajta a király szeme. Ebéd alatt szépen összebarátkoztak, összemelegedtek, “te az enyém, én a tied” – mondotta a király a leánynak, a leány sem különben a királynak, mentek egyszeriben a király palotájába, s csaptak lakodalmat, hét országra szólót.

Na, vége lesz a lakodalomnak, de a királyfinak nem volt maradása. Gondolta, elmegy valamerre, s ő is megkeresi a párját. Megy, mendegél a királyfi hetedhét ország ellen, s beér egyszer egy városba, éppen a fekete király városába. Kérdi ettől is, attól is, hogy mi újság? Mondják neki:

– Van itt újság elég. Van a királynak egy gyönyörűséges szép leánya, de ez csak ahhoz akar férjhez menni, aki eltalálja, hogy miféle három jegy van rajta. Kilencvenkilencen próbáltak eddig szerencsét, egy sem találta el, mind a kilencvenkilencnek karóba került a feje.

“Nem bánom én – mondja magában a királyfi -, egy életem, egy halálom, azért mégis megpróbálom!”

Amint megy az utcán végig, kihajol az ablakon egy öregember, s azt mondja utána:

– No, ez sem fog nálam nélkül boldogulni.

A királyfi egy kicsit visszanézett, megnézte az öregembert, de nem szólt neki semmit, ment tovább. Végigmegy a városon, mégis meggondolja magát, jó lesz visszafordulni ahhoz az öregemberhez, mielőtt szerencsét próbálna. Visszamegy az öregemberhez, s hát csak akkor látja a kapun, hogy az öregember aranyműves.

“Ejnye, de jó – gondolja magában -, úgy is leszakadt az aranysarkantyúmnak a taréja, majd az öreggel visszaforrasztatom, s azalatt kivallatom, hogy mi értelme volt a szavának.”

Bemegy az öregemberhez, odaadja a sarkantyúját, hogy csinálja meg. Mondja az öregember:

– Én megcsinálom jó szívvel, de holnap úgy is a levegőben fogod összeütni a bokádat.

– Hát azt honnét gondolja kelmed? – kérdi a királyfi.

– Onnét, mert tudom, hogy miben jársz. De nálam nélkül nem boldogulsz, mert te sem fogod eltalálni, hogy miféle három jegy van a királykisasszony testén.

De bezzeg ígért a királyfi mindent, csak adjon valami jó tanácsot.

– Jól van – mondja az öregember -, holnap reggelre színezüstből csinálok egy lovat, akkorát, hogy a hasában jól elférsz. Aztán kivitetem a piacra, s tudom bizonyosan, hogy senki más meg nem veszi, csak a királykisasszony. A lovat majd felviszik a királykisasszony szobájába, s te éjjel bújj ki azon a kicsi ajtón, mit az ezüstló oldalán látatlanul csinálok, s akkor megnézheted, hogy miféle jegyek vannak a királykisasszonyon.

Megcsinálja az öregember az ezüstlovat, beleülteti a királyfit, kiviteti a piacra, ott körülfogják a népek, az urak; csudálják, kérdik az árát, de drága volt, olyan drága, hogy nem tudta azt megvenni senki, csak egyedül a király. Az éppen arra jött a leányával, s hogy a leányának megtetszett, csak az árát kérdezte, s kimérette mindjárt a temérdek aranyat az öregembernek.

Na, jól van, fölviszik az ezüstlovat a palotába, ottan is a királykisasszony szobájába. Elkövetkezik az este, lefekszik a királykisasszony, elalszik, el a dajkája is, s akkor szépen csendesen kibújt a királyfi, lábujjhegyen odament a királykisasszony ágyához, s ím, halljatok csudát, a homlokán egy nap volt, ragyogó, fényes, s a mellén két aranycsillag. Nézte, nézte a királyfi, s nem tudott onnét elmozdulni, mintha csak odacövekelték volna. Hanem amint nézte nagy gyönyörűséggel, egyszerre csak felébredett a királykisasszony, s ahogy meglátta a királyfit, sikoltani akart, de a jó isten tudja, hogy történt, torkán akadt a sikoltás. Úgy kell lennie, hogy megtetszett neki a királyfi.

– No, te királyfi – mondotta a királykisasszony -, te már tudod, hogy miféle jegyeim vannak, el is találod, a tied is lehetnék most már, de ha az apám megtudja, hogy belopóztál a szobámba, karóba kerül a te fejed is.

Tanakodnak erre-arra, hogy mit csináljanak.

– Valamit gondoltam – mondja a királykisasszony. – Te csak menj vissza az ezüstlóba, én meg letöröm a lónak mind a két fülét, holnap aztán elküldetem az aranyműveshez, hogy forrassza vissza, ott szépen kibújhatsz, soha senki meg nem tudja, hogy itt voltál.

Úgy lett, ahogy a királykisasszony tanácsolta. A lovát visszavitték az aranyműveshez, ott a királyfi kibújt belőle, aztán elment vissza a sógorához, befogatott ottan hat lovat parádés hintóba, ment utána egy regiment huszár, s így hajtatott be a fekete király udvarába. Fölment a palotába, s elmondta a királynak, hogy ki s mi, szerencsét próbál ő is.

Tetszett a királynak a királyfi. Mondta neki:

– Hagyd el, fiam, ne próbálj szerencsét! Kár volna meghalnod ilyen fiatalon.

De a királyfi mind csak azt mondotta:

– Egy életem, egy halálom, már én mégis megpróbálom.

Hiszen könnyen megpróbálhatta.

– No, te fiú – mondotta a király -, szeretném, ha a vejem lennél. Három napot adok hát neked. De jól vigyázz magadra, mert kétszer elvétheted, de ha harmadszor sem találod el, hogy miféle jegyek vannak a lányomon, karóba kerül a te fejed is.

Bezzeg hogy a királyfi első nap nem találta el, második nap sem találta el, hogy ne is sejtsék, hogy látta ő már azokat a jegyeket. Hanem harmadik nap szép sorjában elmondotta, hogy miféle három jegy van a királykisasszony testén. De volt-e öröm?! Örült a fekete király, hogy van már, akire hagyja a királyságát. Mindjárt papot hívattak, lakodalmat laktak, s a fekete király egyszeriben általadta a vejének az egész országát s királyságát.

Még ma is élnek, ha meg nem haltak.

 

 

(Benedek Elek meséi közül)

Foto: pixabay

Leave a Reply

Your email address will not be published.