KIRÁLY KIS MIKLÓS

KIRÁLY KIS MIKLÓS

Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egy hetvenhét éves nyárfa. Annak a hetvenhét éves nyárfának a hetvenhetedik ágán volt egy hetvenhét éves szoknya. A hetvenhét éves szoknyának a hetvenhetedik ráncában volt egy hetvenhét éves kis könyv. A hetvenhét éves kis könyvnek a hetvenhetedik oldalán, a hetvenhetedik cikkén volt ez a kis mese, amit el akarok mondani.

Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt, volt egyszer egy király. A királynak volt három lánya. Minden reggel kiment az erdőbe sétálni velük. Egyszer feljön egy nagy fekete felleg. Azt mondja:
– Te király, add nekem a legnagyobbik lányodat, mert ha nekem nem adod, elviszem a napot.
Azt mondja a király:
– Ha jó lélek vagy, gyere le, ha rossz lélek vagy, távozz!
Elment a felleg, elvitte a napot.
Másik reggel megint kimentek sétálni. Megint feljön egy nagy fekete felleg. Azt mondja:
– Te király, add nekem a középső lányodat, mert ha nekem nem adod, elviszem a holdat.
A király nem adta, elvitte a holdat.
Harmadik reggel, mikor kimegyen a király újra sétálni, megint feljön a fekete felleg. Azt mondja:
– Te király, add nekem a legkisebbik lányodat, mert ha nekem nem adod, elviszem a csillagokat.
Azt mondja neki a király:
– Ha jó lélek vagy, gyere le, ha rossz lélek vagy, távozz!
Elment a felleg, elvitte a csillagokat. Na, hát ott nagy sötétség lett, s nagy sötétségben jártak…

Egyszer Király kis Miklós megyen az öccsével a királyudvarra vízért. Azt mondja az öccsének Király kis Miklós:
– Öcsém, én eléhoznám a napot, holdat, csillagokat, hogyha a király nekem adná fele királyságát meg a legkisebbik lányát.
Ezt meg a király meghallotta. Odahívatta.
– Na, fiam – azt mondja -, ha elő nem hozod, amit mondtál, a fejedet levétetem.
– Hát, felséges király atyám, tessék adni egy lovat, mind a kettőnknek kardot, útnak indulunk.
Megindultak, mentek hetedhét országon. Egyszer elértek egy ezüsterdőt. Az erdő szélén megkötötték a lovat, a kisebbik fiú ott maradt. Ügyelt a lóra, hogy valami állatok meg ne egyék.
Király kis Miklós elment az ezüsthídra, rávágott, egy szál deszka leszakadt. Arra megy a hétfejű sárkány, megbotlik a lova. Azt mondja a hétfejű sárkány:
– Kutyák, ebek igyák a véredet, hét esztendeje, hogy ezen a hídon járok, sose botlottál meg, mi oka ennek?
Azt mondja a ló neki: – Nékem tűz, néked víz, mind a kettőnknek el kell pusztulni!
Leszállott a lóról a hétfejű sárkány, s azt mondja:
– Király kis Miklós, gyere ki a híd alól, mert mikor akkora voltál, mint egy köleskásának ezredrészi, akkor tudtam, hogy meg kell veled vívni!
Kimegy Király kis Miklós, azt kérdi tőle a hétfejű sárkány:
– Hogy menjünk? Ölre vagy kardra vagy botra?
Azt mondja rá Király kis Miklós:
– Kutya szokott ölre, kondás pedig botra, vitéz pedig kardra!
Kardra mentek.
Addig birkóztak, addig vágták egymást, hogy a vitéz levágott hat fejet. Azt mondja neki a hétfejű sárkány:
– Király kis Miklós, hagyd meg ezt az egy fejemet, odaadom a csillagokat!
– Na – mondja Király kis Miklós -, hol vannak?
– Ott a nyeregpokróc alatt, vedd ki!
Kivette Király kis Miklós a csillagokat, levágta a sárkánynak a hetedik fejét is. Elment az öccséhez, elkötötte a lovat, mentek tovább.
Elérték az aranyerdőt, ott megint megkötötték a lovat a fához,
Király kis Miklós elment az aranyhídhoz. Rávágott a kardjával, leszakadt két szál deszka. Elbújt a híd alá.
Jön a tizennégy fejű sárkány, menne keresztül rajta, megbotlik a lova. Az is azt mondja megint:
– Mi oka annak, hogy tizennégy éve erre járok, sose bírtál megbotlani, s most megbotlottál?
Az a ló is azt mondja: – Nékem tűz, néked víz, mind a kettőnknek el kell pusztulni!
Leszállott a sárkány, s azt mondja:
– Király kis Miklós, gyere ki a híd alól, mert mikor akkora voltál, mint egy köleskásának ezredrészi, akkor tudtam, hogy meg kell veled vívni!
Kiment. Kérdi tőle a sárkány:
– Na, hogy megyünk? Ölre vagy kardra vagy botra?
– Kutya szokott ölre, kondás pedig botra, vitéz pedig kardra!
Azzal kardra mentek. Addig-addig verekedtek, vagdalkoztak, hogy Király kis Miklós annak a sárkánynak is levágta tizenhárom fejét. Mikor levágta a tizenhárom fejet, azt mondja a sárkány:
– Király kis Miklós, hagyd meg azt az egy fejemet, odaadom a holdat.
– Hol van? – kérdi a legény.
– Ott van a nyeregpokróc alatt, vedd ki!
Kivette Király kis Miklós a nyeregpokróc alól a holdat, eltette a csillagokhoz, akkor levágta a sárkány tizennegyedik fejét is. Elment az öccséhez, de nem mondotta, hogy már a hold is megvan.
Mennek, mendegélnek, úgyannyira, hogy elérték a gyémánterdőt.
A lovat újra megkötötték egy fához, Király kis Miklós elment a gyémánthídhoz.
Mikor odaért, rávágott a kardjával a hídra, ott már három szál deszka szakadt le. Elbújt.
Megyen a huszonnégy fejű sárkány, menne a hídon keresztülfele, hát megbotlott a lova annak is. Azt mondja: – Mi oka ennek? Huszonnégy éve rajtad járok, sose botlottál meg!
Azt mondja a ló: – Nékem tűz, néked víz, mind a kettőnknek el kell pusztulni!
Akkor leszállott.
– Király kis Miklós, gyere ki a híd alól, mert mikor akkora voltál, mint egy köleskásának ezredrészi, akkor tudtam, hogy meg kell veled vívni!
Kiment. Kérdi a sárkány:
– Na, hogy megyünk? Ölre vagy kardra vagy botra?
– Kutya szokott ölre, kondás pedig botra, vitéz pedig kardra!
Addig verekedett a legény a sárkánnyal, hogy annak is levágta huszonhárom fejét. Mikor levágta a huszonhárom fejét, azt mondja a sárkány:
– Király kis Miklós, hagyd meg a huszonnegyedik fejemet, odaadom a napot.
Mikor megkérdezte tőle Király kis Miklós, hol van a nap, azt felelte a sárkány:
– Ott van a nyeregpokróc alatt!
Ennek a sárkánynak háromlábú lova volt, de az a három lábon is sebesebben tudott menni, mint más, akinek négy lába van. Király kis Miklós nem kivette a napot, hanem odatette a csillagokat meg a holdat a naphoz a háromlábú lónak a nyeregpokróca alá. A sárkány huszonnegyedik fejét levágta, felült a háromlábú lóra, s elment az öccséhez.
– Na, öcsém, most már megvan a nap, a hold meg a csillagok, mehetünk! – mondta.
Ahogy kifele értek az erdőből, leszólt egy kis ember egy fa tetejéről:
– Király kis Miklós, azt hiszed, a tied a nap és a hold meg a csillag?
– Hát kié?
– Az enyém!
Na, hát Király kis Miklós fogja magát, felmászik a fára, leveri a kis embert. Az meg, mire ő félig ért, ráugrott a háromlábú lóra, elment vele.
Király kis Miklós elküldte haza az öccsét, mondja meg a királynak, hogy s mint járt, ő meg folytatta egymaga az útját.

Megy, mendegél szegény fiú hetedhét országon keresztül. Egyszer talált egy embert. Sírt. Kérdi tőle: – Hát te miért sírsz, te ember?
– Hogyne sírnék – mondja az ember -, ha kinyitom a szememet, keresztüllátom a világot, és nem látok tovább!
– Na, gyere velem, majd lesz módodban a nézés!
Mennek tovább ketten. Megint találnak egy másik embert, az is sír.
– Hát te miért sírsz, te ember?
– Hogyne sírnék – mondja az ember -, mikor egyet lépek, keresztüllépem a világot, és nincsen tovább hova menni!
– Na, gyere velem, majd lesz módodban a lépés!
Na, ahogy mennek, mendegélnek hárman, megint találnak egy embert, az is sír.
– Hát te miért sírsz?
– Hogyne sírnék – mondja az ember -, mikor hét öl fa ég mellettem, hét nagy ujjas van rajtam meg hét bunda, mégis majd meg fagyok!
– Na, gyere velünk, majd lesz módodban a melegedés!
Mennek, mendegélnek tovább. Egyszer csak elérték a házat, ahol a kis csepp ember lakott. Bementek. Az öregasszony, a felesége már tudta, hogy az ő urát keresik. Adott nekik szállást, de egy szobát befűtött, mint a katlant, hogy égjenek meg benne mindahányan. De hát a fagyos ember szerette, annak nem volt melege, hanem a többiek, azok meg akartak sülni. Azt mondja Király kis Miklós:
– Hallod, te fagyos ember, ne hagyj bennünket megégni, csinálj velünk valamit.
Hát az csak egyet sóhajtott, egyszeribe olyan langyosság lett a szobában, hogy nem sültek meg.
Reggel, mikor kiengedte őket a vénasszony, azt mondja Király kis Miklós Messzinézőnek:
– Nézzél csak széjjel, nem látod valamerre ezt a bakarasznyi csepp embert a méternyi szakállával?
– Dehogynem – mondja Messzinéző -, a tenger közepén ül egy fűzfának a tetején.
– Na, lépjél csak érte – mondja Messzilépőnek Király kis Miklós.
Messzilépő tüstént odalépett, a kezére tekerte a csepp ember szakállát, odavitte Király kis Miklós elé. Az elvette tőle a napot, holdat meg a csillagokat, s azonnal fel is engedte a csillagokat az égre, hadd ragyogjanak.
Megköszönte a három embernek a segítséget, s megindult hazafelé. Feleúton felengedte a holdat is, s mikor már gondolta, hogy nem olyan messzire van, felengedte a napot is, hogy napvilágon érjen haza.
Mikor hazaért, a király nekiadta fele királyságát, a lányát is nekiadta, csaptak egy nagy lakodalmat, s még ma is élnek, ha meg nem haltak.

Leave a Reply

Your email address will not be published.