Édes szívem, ki mondja meg A folyónak, merre folyjon? A Nagy Szellem irányítja, Ő mondja meg, merre folyjon. De én tudok úgy suttogni, Hogy még téged is megigéz, És átkelsz majd a folyón is, Ha szeretőd szemedbe néz. Édes szívem, ki ad irányt A hömpölygő nagy folyónak? A Nagy Szellem akarata Szabja meg, hogy merre...
Author: Jenei Gabi
A HÁROM KIRÁLYFI, A HÁROM SÁRKÁNY ÉS A VAS ORRÚ BÁBA
A kék tenger mellett volt az ország, mellyben a sárkányok termettek. Azon országnak volt egy királya, kinek udvara gyászszal volt bevonva, szeme örökösen sirt, mert az országban pusztító sárkányoknak minden pénteken kilenczven kilencz embert kellett küldeni, a kilenczven kilencz embert a sárkányok mind megölték, mind megették. A királynak volt három fia, mindenik szebb és okosabb...
Túrmezei Erzsébet: Ha nem teszek semmit sem
Most nem sietek, most nem rohanok, most nem tervezek, most nem akarok, most nem teszek semmit sem, csak engedem, hogy szeressen az Isten. Most megnyugoszom, most elpihenek békén, szabadon, mint gyenge gyerek, és nem teszek semmit sem, csak engedem, hogy szeressen az Isten. S míg ölel a fény és ölel a csend, és árad belém,...
AZ ARANYKÖLES
Volt egyszer egy szegény ember. Ennek a szegény embernek annyi gyermeke volt, mint a rosta lika, még eggyel több. Két kicsi, buta szarvú ökre s két darab földecskéje vala minden gazdasága. Az egyikbe kölest vetett, s két gyermeket melléje állított, hadd őrizzék. Azt mondják egyszer a szomszédok a szegény embernek: – Hé, szomszéd, kiednek aranykölese...
Hol vagy TE a mesében?
A címbéli kérdés a meseterápia fő kérdése. Ettől nyílik meg a mese magánmítoszi olvasata kinek-kinek. Most a legutóbbi, Rák-mesénk alapján mutatom meg azt az önmunkát, amit végeztem. A nyárra való tekintettel – ugye szabadságolás, barangolások és jövés-menés okán – négy alkalommal szerveztem Rák-mesecsoportot, hogy a lehető legtöbb mesebarátom be tudjon csatlakozni. Így aztán négyszer mentem...
A BIMBÓ
Volt egyszer egy szegény ember, annak felesége s egy fia. Egy tehén volt minden gazdagságuk, egyebük semmi. Bimbó volt a neve a tehénnek. Egyszer a Bimbónak szép kicsi bocikája lett, s bezzeg hogy volt nagy öröm a szegény ember házában. Lesz már most tejecske is, lesz ám! De nem sokáig tartott az örömük, mert egyszer...
A Rendről és a Gondviselésről
Úgy tapasztaltam, hogy az emberi élet alján rend van. S mert az emberi élet a Teremtés legbonyolultabb megnyilatkozási formája, valószínű, hogy máshol is rend van, a kezdetlegesebb és egyszerűbb létezés világában is, a kőzetek, mosómedvék, hüllők és a bolygócsillagok természetében is. Mindenben rend van, a dolgok eljutnak hozzánk, akkor is, ha ujjunkat sem mozdítjuk, s...
Reményik Sándor: Ne ítélj
Istenem, add, hogy ne ítéljek – Már tudom én, honnan ered, Micsoda mélységből a vétek, Az enyém és a másoké, Az egyesé, a népeké. Istenem, add, hogy ne ítéljek. Istenem, add, hogy ne bíráljak: Erényt, hibát és tévedést Egy óriás összhangnak lássak – A dolgok olyan bonyolultak És végül mégis mindenek Elhalkulnak és kisimulnak És...
Foganás-mese
A foszladozó adat a nagyterem merevlemezén hevert. Kézi leporlás és szeretgetés után olvasható az írás, a következők szerint: Azt hiszem akkor kezdődött az egész, amikor egyszer kaptam egy túltávcsövet és belenézve megpillantottam a Földet. Gyönyörű volt! Persze, hallottam már róla az égiskolában, ahol bennünket, csillaggyerkőcöket tanítanak, de mégis! Saját szemmel látni a csodát az...
A CSONKA TORONY
Egyszer volt, hol nem volt, volt egy szegény özvegyember, s annak három fia meg egy leánya. Lakott a szomszédjukban egy özvegyasszony, s ez azt mondta egyszer a leánynak: – Mondd meg az apádnak, hogy vegyen feleségül engem, mert tudom, Istenem, hogy nem bánja meg. Mondja a leány az apjának, hogy mit üzent a szomszédasszony, s...









