“Megbocsátani valakinek nem jelenti azt, hogy megbocsátunk a viselkedésének. Az sem, hogy elfelejted, hogyan bántott meg, és nem is hagyod, hogy bántson. A megbocsátás azt jelenti, hogy megbékélünk azzal, ami történt. Azt jelenti, hogy elismered a sérelmeidet, engedélyt adsz magadnak, hogy érezd, és megérted, hogy a fájdalom már nem szolgál téged. Azt jelenti, hogy elengeded...
Fogy az időm nekem is, életsebek az arcomon, öregszem ahogy te is, lelkem őrzi ifjúkorom. A nagy útra egy nap elindulok, elhagyom a földi létet, de ’míg a szívedben ott vagyok, lelkeddel együtt élek. Arcom látod a felkelő Napban, éjjel a csillagokban. Fentről nézek le rád míg alszol, nem hagylak egymagadban. Emberi...
Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, még az üveghegyeken is túl, volt egyszer egy király s egy királyné. Szörnyű gazdag volt ez a király, két országa volt: egy a tengeren innét s egy a tengeren túl, katonája annyi, mint fűszál a réten, csillag az égen; de lehetett két országa s tenger katonája,...
…az emberi korlátok elfogadásából adódik, és abból, hogy megértjük, mindenki saját világnézetének foglya. Ha nem kötődünk, akkor megszűnik az a kényszer, hogy próbáljuk megváltoztatni a világot és mások nézőpontját, vagy hogy őket hibáztassuk eltérő nézeteik miatt. Ahogy sok évvel ezelőtt egy előrehaladott barátom – aki bölcs ember és hindu tudós is volt – mondta: „Nagy...
A mesei hármas hősök, a testvérek mi magunk vagyunk, különböző fejlettségi szinteken különböző tapasztalatok birtokában. (Mi is, egyazon megoldandónak többször is nekifutunk, elsőre nem minden sikerül.) Jelen esetben test-lélek-szellem hármasságának útját követhetjük a történet által. (Első Almafi él mint hal a vízben, Második Almafi kihűl, lelketlenné válik, Harmadik Almafit tündéri területre, mentális szintre viszi küldetése.)...
Fekszem hanyatt a föld sötétzöld szőnyegén, És merengve nézem a sötétkék eget; Száll reám aranyos, ezüstös csillagfény És koszorú gyanánt övezi fejemet. Megfürösztém lelkem e sugárözönben, Lemosott magáról minden földi szennyet, S most ujjászületve a magasba röppen, S keresi a mennyet; Alszik az egész föld; mély és csendes álma, Egyetlen halk dongás érinti fülemet,...
Tudom, hogy van út, mely nem hozzám vezet, hogy el kell engednem, ha fáj is, még néhány kezet, hogy a Bach muzsika hangja jelent gyászt, és lehet szerelem…, (egy orgonakoncerten ott voltál velem…) míg az égbolt és a tenger eldúdolja Kék dalát, megidézem azt a régi balladát… megidézem azt a szőke herceget, ki királylánnyá változtatott...
Tavasszal mindig arra gondolok, hogy a fűszálak milyen boldogok: újjászületnek, és a bogarak, azok is mindig újra zsonganak, a madárdal is mindig ugyanaz, újjáteremti őket a tavasz. A tél nekik csak álom, semmi más, minden tavasz csodás megújhodás, a fajta él, s örökre megmarad, a föld őrzi az életmagvakat, s a nap kikelti, minden...
Vojt a vijádon egy tiszmajac, annat vojt egy tisz háza egy nagy jendeted ejdő tözepén. Egyszej, amint ebben a tisz házban főzödetett madában, odamegy egy nagy ojdasz fajtasz, beszój az ajtón: – Ejessz be, tedvesz majactám, nagyon hided van idetint, fázom. – Nem ejesztejet biz én, mejt medeszej. – Ejeszd be hát jedajább az egyit...
Arról, hogy mikor kezdődik az évünk: Szép a tavaszi indítás, igen. És sosem jön el a Kos ereje, hogy tavaszt csináljon, ha előtte nincs meg a Halak mocsáros időszaka, ami a bomló tetemek okán az erőt adja ehhez. És nem bomolhatnak a tetemek, ha a Vízöntő nem mozgatja be a Bak-ban betömörödött, kemény, merev energiákat....
